Kik vagyunk? 

 

Deák Andrea vagyok, a Kishima rodéziai ridgeback kennel megálmodója. A fajtáról legelőször a Veress-Szinák által jegyzett Kutyakalauzban olvastam gyerekkoromban, csodálva néztem a "tarajos" kutyát és olvastam a jellemzését. Az, hogy különleges, ráadásul Afrikában él és még oroszlánra is vadászik, rabul ejtett. Az első rodéziai ridgebacket egy külföldi utazás során láttam meg, fenséges volt, elegáns, arisztokratikus. Hosszú évek teltek el, míg 2012-ben végül a körülmények lehetővé tették, hogy megvegyem első ridgebackemet.

Gamba a Bukavu-Bawu Kennelből érkezett hozzánk 8 hetes korában. Már kölyökként is rendkívül kiegyensúlyozott volt, jó idegrendszerrel bírt, és a jól sikerült szocializációnak köszönhetően emberekkel és a legtöbb kutyával, lovakkal barátságos, legnagyobb örömünkre kisgyerekekkel is "kompatibilis" lett. A nyugodtságához kellő magabiztosság is társult. Fajtajellegéből adódóan rendkívül fontosnak tartottam a kézbentarthatóságát, ezért 5 hónapos korától kutyaiskolába járt, ahol együtt tanultunk és a hathatós képzésnek köszönhetően egyre inkább egymásra hangolódtunk, majd sikeres engedelmességi vizsgát tettünk. Gamba a kiállítási ringben is eredményesnek bizonyult, fiatal és felnőtt korosztályban többszörös champion, grand champion és nemzetközi champion (Interchampion) címet szerzett, és veterán osztályban  (8+) is Hungária Veterán Champion, Veterán Klubgyőztes és a fajtaklub által 2020 Veterán Kanja lett. A nagyszerű kiállítási eredmények mellett rendkívüli jellemmel bírt, rengeteg örömöt szerzett családunk összes tagjának. Gamba hosszú egészséges élet után 2023. novemberében 11,5 évesen átkelt a Szivárványhídon. Emléke örökké velünk marad. 

2015-ben a Muhabura Kennelből került hozzánk Sophie (Muhabura Princely Sophie of Hungary), aki színt hozott az életünkbe :) Igazi vagány, emellett rendkívül tanulékony és imád dolgozni. A ringben már 3 hónaposan bizonyított, első kiállításán Legszebb Bébi címet nyert, amit követett a Legszebb Kölyök majd többszörös Best In Show helyezés. Felnőtt korára igazán nagy nemzetközi sikereket ért el, életútját az idei klubkiállításon koronázta meg Veterán Klubgyőztes címmel. Sophie lett a kennelem alapító szukája, 3 alom született tőle 2018-ban, 2020-ban és az utolsó 2023-ban. A Királynő végleg visszavonult és éli a nyugdíjasok boldog életét. 

2018-ban megtartottam egy ígéretesnek tűnő szukát Sophie és Mal párosításából. Thora beváltotta a hozzá fűzött reményeket, több ország junior championja, fiatal klubgyőztes, szlovén és magyar champion, grandchampion címmel rendelkezik. Legbüszkébb a Legszebb magyar tenyésztésű szuka címre vagyok, melyet kétszer is elnyert. Thora mind külsejét, mind belső tulajdonságait látva egy különleges, ízig-vérig rodéziai ridgeback. 2022-ben 13 kölyök született Ikimba Jambo Mandela és Thora párosításából. Egy ígéretes kis szukát megtartottam ebből az alomból is. 

Moon 2022-ben született, már néhány hetes korában felfigyeltem adottságaira, mozgására. Egy rendkívül jó temperamentummal rendelkező, stabil ridgeback, aki a kiállítási világ mellett a coursing pályán is egyre szebb sikereket ér el. Fiatal klubgyőztes, Hungára Champion címekkel rendelkezik. Egészségügyi és genetikai szűrései kiválóak lettek, így ő kennelünk legújabb tenyészszukája. 

Diva Sophie utolsó almából maradt velünk, 2023. július 13-án született. Egy erős jellemmel bíró, de érzékeny lelkületű kislány kiváló felépítéssel. Ő is belekóstolt a kiállítás világába, bár igazán ő is a coursing pályát tartja közegének. 

 

Miért Kishima?

2015-ben egy feledhetetlen élményben volt részem afrikai utazásom során. Ötnapos gyaloglás után a Kilimandzsáró tetején találtam magam. Az út során nemcsak életreszóló emlékeket szereztem, hanem megfogalmazódott bennem a tervezett kennelem neve is, KISHIMA. A Kilimandzsárónak három csúcsa van, a KIBO, a SHIRA és a MAWENZI. A Shira plató próbára tett mind fizikailag mind mentálisan, a Mawenzi csúcsa 5000 méter felett mosolygott rám a felkelő nap fényében, míg a Kibo a csúcs meghódítását jelentette. 

2016 nyarán létrejött a KISHIMA kennel, melynek alapító kanja Bukavu-Bawu Gamba, alapító szukája pedig Muhabura Princely Sophie of Hungary. Hiszem, hogy a fenséges hegy emléke méltón fog továbbélni otthonunkban. 

Az alapokat leraktam, de az építkezés most kezdődik csak igazán. Bízom benne, hogy sok tanulással, kellő türelemmel és alázattal be fog érni a munkám gyümölcse. Célom, hogy stabil, kiegyensúlyozott idegrendszerű, egészséges egyedek, a fajta funkcionális tulajdonságait magában hordozó kölykök kerüljenek ki kennelünkből. 

 

A Kishima Kennel 2016 októberétől szeretettel vár minden kedves érdeklődőt!

 

 

   Deák Andrea / Kishima Kennel